Zánka Erzsébet-tábor

Zánkai Erzsébet-tábor

Sikeres pályázat eredményeképpen az Esterházy iskola 42 diákja élményekben gazdag hetet töltött a zánkai Erzsébet táborban, a Balaton partján. A programok naponként különböző témák köré szerveződtek. A tudomány napján otthon is elkészíthető, látványos fizikai kísérletekkel ismerkedtek meg a gyerekek humoros formában. A sport napján mini KRESZ-pályán gokartoztak, íjászkodtak, illetve a tábori olimpián több számban mérték össze erejüket, tehetségüket. Csapatsportok közül pingpong- és kézilabdabajnokságon vettek részt a táborozók, egyéni versenyszámok közül kislabdahajításban, plankelésben és helyből távolugrásban sikerült érmet szerezniük. A Hősök napján átélhették a gyerekek a veszélyes foglalkozást űzők (rendőrök, tűzoltók, mentősök, katonák, TEK-esek) mindennapjait. Füstfolyosón haladtak át, különböző fegyverekkel lőttek, szimulációs eszközöket próbáltak ki. A kultúra napján középkori forgatagba csöppentek a parton a diákok, dárdát és dobócsillagot hajíthattak, végvári vitézként harcolhattak, fel- és kipróbálhatták a korabeli lovagi fegyvereket. Az igazi nyári időjárásban minden nap jól esett a balatoni fürdőzés. A lubickolás mellett nem maradhatott el a sárkányhajózás és a sétahajózás sem. A közös just dance, a csapatépítő játékokon túl a kézműves foglalkozáson bögrét, kulcstartót, ásványkarkötőt készítettek a táborozók. A programok között szerepelt még könnyűzenei koncert, tábortűz, nyitó- és záróbuli, ahol lehetőség nyílt ismerkedni az ország különböző részéről érkezett diákokkal. Sok emlékezetes élménnyel vonatoztak haza Zánkáról a gyerekek, akiket a székesfehérvári vasútállomáson vártak a szülők.